A különleges emberekről...

Különleges emberekről, pontosaban azokról, akik számomra valamiért különlegesek. Például mert velük éltem kerek 11 hónapig, és mert nagyon sokat tanultam tőluk és általuk, és mert végigjárták velem ezt a változást, elviseltek, ha megakadtam. Bizony, a Benson családról van szó. Nagyon hiányoznak. Most inkább van honvágyam, mint Angliában volt. Nyilván, mert ott "töményebb" volt az élmény, és hát rengeteg van belőlük! Azt hiszem, ott nőttem fel leginkább.
Nagyon jó barátaim lettek azok az emberek, és büszke vagyok rájuk! Nem csak ezért különlegesek, hanem egyébként is, egy vadidegen számára is csodabogarak lehetnek sok szempontból. Viszont aminek nagyon örülök, hogy úgy néz ki, velük tölthetem a meglehetősen bő lére eresztett ünnepeket! Alig várom! Nagyon bízom benne, hogy sikerül megszervezni! Újra megölelhetem a gyerkőcöket, akikkel annyi mindent megéltünk, annyit nevedtünk és civakodtunk! Na és persze a szülőket, akik máshogy barátaim, mint a kicsik. És újra végigmehetek a kedvenc parkomon, újra beülhetek a kedvenc kávézómba, elvihetem a gyerekeket egy forró csokira, újra érezhetem a ház jellegzetes illatát, újra beszélhetem ezt az elegáns-szép nyelvet, ráadásul a kiváltságosoknak fenntartott vendégszobában aludhatok! :) És főzhetek nekik gyulyáslevest, és besegíthetek a vasalnivaló hegyek eltüntetésében, és beszélgethetek olyan emberekkel, akik egészen máshogy ismernek, akik csak engem ismernek, és rajtam keresztül ismerik a magyar kultúrát, és még sorolhatnám, miért vagyok hiperizgatott!
Ezen bejegyzés lényege tehát, hogy tudassam, hogy elmondhatatlan gyomorösszeugrásban szenvedek! A valósnak vélt ingerek csak jönnek-mennek az agyamban, állandóan olyan illatokat érzek, amik itt nyilvánvalóan nincsenek, mert Bristolból valók, de segond... Nemsokára igaziak lesznek! Ha minden igaz, nagyjából 2 hét múlva már ölelgetem őket! :) Alig bírom kivárni! :)

A büszkeségről...

Nem minden típusú büszkeséggel értek egyet és nem gondolom, hogy minden esetben és mértékben építő jellegű. Tegnap mégis felemelt fejjel és egyenes derékkal sétálhattam végig a vár utcáján. Egy férfival mentem el a gyógyszertárba, hogy recepteket váltsunk ki. Nem részletezem, ki volt ez az ember, de érdekes figura, kint is, bent is. Amint mentünk a patika felé, beszélgettünk. Nem halkan, így a mellettünk haladók tisztán belehallgathattak a diskurzusba. Én meg nem bántam! Jó magyar szokás szerint meg is bámultak, én meg jól visszabámultam mindenkinek, hogy de igen, véletlenül se értsék félre a tekintetemet, én valóban büszke vagyok arra, hogy ezzel az emberrel vonulhatok! A gyógyszertárba beérve is nagyobb feltűnést keltettünk, mint kicsit, és nem keveset voltunk ott, és kicsit szomorú, de inkább ingerült is lettem a büszkeség mellett attól, hogy milyen tekintetekkel kellett szembenéznem. Valami nagyon nem jól működik. A ruhaadományból, és az imént említett tekintetekből, a zavartságról és tanácstalanságról (hogyan is kell viselkedni) nagyon sok leszűrhető. Nem tudom, a kutyának vagy a macskának van-e igaza, én megértem mindkettőt. Azért van pl. hajléktalan, mert a társadalom így meg úgy, viszont a társadalom azért így meg úgy, mert a hajléktalan az ilyen meg olyan. Én meg aszondom, hogy hát ez van, inkább az alsóbb réteghez akarok erősebben fűződni, ismerjem őket jobban, mint a nálam följebb lévőket.

Nem tapasztaltam rengeteget, de annyit igen, hogy ne képedjek el ezen rettenetesen. Csak gondoltam, szabad ezt itt leírnom. Mert ez a fajta büszkeség nem az a fajta, ami beképzeltté tesz. Nem vagyok én még mindig senki sem, nem is biztos, hogy leszek. Nem is nagyon csípem a gyógyszeripart, nem arra vagyok büszke, hogy gyógyszertárba kísértem valakit. Hanem arra, hogy valahogyan van erőm arra, hogy olyat csináljak, ami "ciki". Olvasok, miközben sétálok, jól hallhatóan dúdolok, amikor kedvem tartja, beszélgetek az újságárus koldussal, meghallgatom a részeget, felveszek lepkés sapkát, rámosolygok emberekre, átadom a buszon a helyem, mert így jön. És büszkén vonulok a többi korombeli közt, akik megbámulnak. Tudom, nem én vagyok az egyetlen, hála Istennek! Alkalmanként, ha lehet, rá is teszek egy lapáttal, hogy éreztessem, nem én vagyok a fura, hanem ők. Mert azért csak van valami rendellenes abban, hogy a nagy átlag nem bír megindulni egy ember nyomorúságán. Én sem vagyok egy szent, meg csomó minden nem tud megértinteni, viszont ha azon kapom magam, hogy lelkesedem az ilyen helyzetekben, igyekszem kihasználni.

Attól, hogy ezt leírtam, nem járok nagy arccal. Nem azért írtam le, hogy meg legyek dícsérve, vagy ilyesmi. Bátorítok viszont mindenkit, hogy kb. 500 Ft-ot áldozzon arra, hogy vegyen 1 tejet meg 1 kenyeret egy kéregetőnek, még akkor is, ha hazudik, menjen be vele a boltba. Nagyon jó tömegpukkasztó! :) Teljesen mindegy, a jómódú szomszéd is örülne az ennivalónak. És akkor legyél büszke magadra. Ne nagyképűen, csak úgy észrevehetetlenül. Belül meg engedd kivirágozni a szívedet. Mert azért ez igenis nagy dolog, ha jól állsz hozzá.

Sokszor félek segíteni én is, mert nemtom.... Kismillió okot lehet arra találni, hogy mért nem érdekel a koszos hajléktalan. Ehhez mindenkinek joga is van. De talán ez is büszkeség valahol... Hiszen semmi sem az enyém a világban. Hogy vannak érzéseim, arról nem tehetek, csak hálás lehetek értük. Nem tartom magam nagyságos asszonynak, hogy ne tudnék lehajolni egy bajban lévőhöz. Ez nem a jobbik fajta büszkeség lenne. Szerintem jó érzés segíteni, még ha csak igen kicsit is. Bármiben. Szerintem...

Az elméletemről...

Köszönöm szépen a visszajelzéseket. Nagyon bátorítóak, viszont valamit nagyon rosszul fogalmazhattam meg: ha valaki hegyes, az nem rossz ember, és ha kerek, az sem rossz ember. És nem az arc formája alapján lehet ezt eldönteni, legalábbis ÉN nem aszerint döntöm el, hanem a vonások szerint. Lehet egy 200 kg-os ember is totál hegyes, ismerek is nagydarab hegyeset, viszont ismerek vékony és kerek embert is! Ez sajnos tényleg saját gyártású elmélet, ergo csak én tudom megmondani igazán, hogy ki milyen (mert én találtam ki az elméletet). Nem nagyképűség, csak hát ha választatnom kéne Einstein és 1 fizikaprofesszor között, hogy ki magyarázza el a relativitás-elméletet, Einsteint választanám.
Szóval senki ne csináljon lelki válságot abból, hogy én minek gondolom, mert tökre mindegy! Szerencsére nem az én meglátásaim alapján működik a világ! :)

Ahogy mostanában a világot szemlélem...

Van egy elméletem, ma először fejtettem ki valaki másnak. Mint tudjátok, azt ígértem még az elején, hogy az agymenéseimet osztom meg itt. Nos, amit leírni készülök, az tutira nem lesz más. Agymenés. Ugyanis van, hogy például beugranak nagyon bután hangzó szavak. Van, hogy álmodozom kávéházról, vagy cukrászdáról, vagy gyerekotthonról, amely esetekben szintén csak úgy "beugrálnak" az ötletek. Persze nagyobb valószínűségét látom annak, hogy ezekből a "tervekből" sohasem lesz semmi, mint annak, hogy belátható időn belül (kb. 150 év...) a saját kávézómban járkálhassak és a saját készítésű tortáimat áruljam, dehát végülis "sohase tudhassuk".
Szóval, egy ilyen "beugrálós" dolgot szeretnék megosztani. Szerintem vannak kerek és hegyes emberek. Gyakorlatilag ennyi a mondandóm, de azért megpróbálom kifejteni, hátha érdekel valakit...
Egy kerek ember nem (csak) attól kerek, hogy pocakos/fenekes/van rajta mit fogni, hanem a vonásaitól is. Pl. én magamat kerek embernek tartom, anyukám viszont inkább hegyes, kerek vonásokkal. Azt is megfigyeltem, hogy általában a hegyes emberek kék szeműek, míg a kerekek barnák. Szóval a kerek orr, az ívesebb szemöldök, az almaszerű arc, az ovális fej, teltebb, pirosabb száj: ezek ugye kerekek. Ehhez "kerekül" az ember személyisége is, ezen teória kifejtéséhez azonban még több tapasztalatra van szükségem.
A hegyes embereknek hosszab az orra általában, az arca is hosszúkás, a szája keskeny, a haja nem göndör, hanem inkább egyenes, esetleg lelapuló, a szempillájuk halványabb.
Nagyon sok ember van, aki ez is és az is, mint ahogy nincs tisztán "melankóli" vagy "koleri" ember sem. És nemtom, ki kivel illik össze, de általában a hasonló a hasonlóval. Ezek mind megfigyeléseim (merthogy nem egyszer beszélgetések alatt ilyen beteg dolgokon járattam az agyam...), és lehet, hogy később ez a "rendszerelméletem" változni fog, csak ez már nagyon kikívánkozott belőlem. Ha tehát véletlenül azt halljátok, hogy XY-nal nehezen jövök ki, mert olyan hegyes, akkor valamiféle fogalmatok lehet, hogy mit értek ez alatt. Egyébként ezt nehéz így elmagyarázni, sokkal egyszerűbb emberekre mutogatni az utcán vagy képeken vagy magazinban. Ma reggel is ezt csináltam, és ez a szegény lány, akit áldozatul választott betegecske elmém, jelentésteli arccal első meglepettségében csak ennyit mondott: "Jól van, Nóri."

Halálmező

Soha nem volt még ilyen megrázó élményben részem. Ahogy a víz elborított mindent, majd visszahúzódott, testeket mosott ki a járdára, az utca közepére, a fűre, mindenhova! Ügyetlenül próbáltam egyensúlyozni a tetemek között, a borzasztó látványtól azonban meg-meginogtam és... rájuk léptem. Hiába vettem le az óriási cipőmet itthon, ahol az árnak nyoma sincs, még mindig mocskosnak érzem a talpam. Még egy jó darabig nem fogom elfelejteni a szétszakadt családokat, barátokat, szomszédokat, akik sohasem fognak találkozni már egymással. Kegyetlen az élet. Ők csak élték a szorgos kis életüket, tették, amit jónak láttak, és őket sújtotta a katasztrófa... Még segíteni sem tudtam. Az étvágyam is elvesztettem, valószínűleg álmaimban is kísérteni fog a látvány. A sok belsőség, a kettészakadt, megtaposott holttest... A halál és tehetetlenség furcsa szaga még mindig az orromban van.

Soha többet nem nézem a járdát séta közben.

Pláne nem esőben!

Tudjátok hány giliszta pusztul el ilyenkor? :)