2007. szeptember 15., szombat

Balácapuszta



Ma (hajnali 10 óra körül) Anya, Petra és én elmentünk Balácára. Egy családi napot szerveztek, érdekes programokkal. Hogy mennyire kevesen voltak, azt hadd ne említsem. A Tesco előtt persze hatalmas forgalom...

A lényeg, hogy ott egy régi római villagazdaság maradványai vannak kiállítva, a leletek a környékről valók (Balatonfűzfő, Papkeszi, Balatonfőkajár, Lovas, Szentkirályszabadja, Királyszentistván, stb.). Nem vagyok töri-zseni, sőt, szinte semmit nem bírok e témában a fejemben tárolni. A történelemből nekem 1 héttel az adott nap előttig vannak emlékeim, az előtte lévő időt meg szépen, lassan, de annál biztosabban elborítja a feledés köde.
De képzeljétek, ma ugyanott megérintettem egy Juno isten számára készített oltárt, ahol a rómaiak az áldozatot tették, még ha nem is tudom, mi az... És megérintettem egy szépen faragott kőtáblát, ami egy sírboltból maradt ránk. Fantasztikus! Én, a saját ujjaimmal, ott simítottam végig, ahol a kőfaragó is végigsimította munkáját, hogy leporolja. És megérintettem azokat a falakat, amiket zseniálisan festett meg valaki, szépre, érdekesre és színesre. És akkor talán az járt a fejében, hogy rendesen befejezze a munkáját, hogy a magbízója ne csalódjon benne, és hogy a bérből a családját ellássa. Nem is tudott rólam, nem is gondolta, hogy az ő munkáját valaki könnyes szemmel fogja csodálni. Hogy valaki szinte beleremeg, amikor azok között a falak között mászkál, amik tökéletesen, leleményesen és gyönyörűen lettek megépítve. Hogy Értetlenül fog állni a kovács ollói és kései előtt. Az a római nő, akinek a csontvázát láttam, nem ismert. Én sem láttam őt. De tetszenek a csuklóin tisztán megmaradt karperecek, és a kehely, amit a sírjába tettek mellé. Pedig senki nem gondolta ekkor, hogy ezt valaki meg fogja nézni. Mert akkor meghalt, és az a nő nem volt többé. Erre nekem életre kelt. Csak egy pillanatra, de ez a pillanat elvarázsolt.

Menjetek Balácára!

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Nekem az egyik kedvenc helyem Baláca, mostanában évente talán háromszor-négyszer is kimegyek oda, és az összes magyar meg külföldi vendégemet kicipelem. Érdekel a római történelem (és valamennyire ismerem is), mindig különleges hangulatba kerülök, ha Balácán lehetek. Én is mindenkinek ajánlom, különleges!

andristeso írta...

Jé, én meg nem is tudtam, hogy Balácapuszta ilyen szuper! Nonó, ezt a cikket elküldhetnéd az üzemeltetőknek, mert annyira jó reklám lenne! Akár bekerülhetne a Veszprémi 7-be is simán! De komolyan mondom ám.