A főzésről...

A falusi lábasban és az otthon készített kenyérben van valami közös. És mivel pontosan meghatározni nem tudom, mi az, ezért csak bízni tudok abban, hogy megértitek, amit írok.

Életemben egyszer voltam tanuja "igazi" kenyérsütésnek. Nem a nyári pékséges munkám során, nem is a kenyérsütős megoldásra gondolok, hanem a házi-kézi-mindenlisztes kenyérsütésnek. Méghozzá anya készítette! Illetve... Nagyon lelkes volt, meg nagyon sokat babrált vele, én meg nagyon drukkoltam, de ez nem volt elég... Tehát valami kenyérszínű borzadvány lett a végeredmény. Arra gondoltunk, hogy majd de jó is lesz az unokáimmal elmenni az én anyukámhoz kenyeret sütni... Mert akkor majd idő-milliomos lesz, és kitanulja a dolgot! Tehát nekem ez volt a fejemben a kenyérről: túl sok macera! A zsemléről meg mindenféle ízesített kenyérről álmodni sem mertem!

Nagyon szeretek főzni! Annyira izgalmasak az ízek, és annyira izgalmas az is, ahogyan átalakulnak. Az pedig gyönyörű, hogy gyakorlatilag nincs két teljesen egyforma étel (most nem beszélek a futószalagos gyártásról), meg "ahányházannyiszokás", meg ugye falusi lábas, leragadós "occsó teflony", ami valamilyen rejtélyes módon a szépre fésült asszonyi hajkorona minden egyes hajszálát az ég felé meredni készteti... Tehát az otthoni, normális főzés! Itt megtanultam - remélhetőleg egy életre -, hogy mennyire változatos és végtelenül kreatív lehet!

Kate szívességből elkezdett egy kis főzőtanfolyamot itthon néhány tizenévesnek. Ma este volt egy szabad hely és így én is ott lehettem velük! Láttam már Kate-et profin kenyeret sütni otthon, mindenféle masina nélkül, de még nem volt alkalmam kipróbálni magam. Egy órával ezelőtt viszont...

Ugye általában úgy készítjük el akárminek a tésztáját, hogy kézimixerezünk, vagy könyékig belemászunk. Hát ez a módszer teljesen más! Az ember nem is hinné, hogy valami csiríz-szerűségből rövid időn belül kenyér lesz! És vicces is, mert az asztalhoz kell csapkodni jó sokszor a "trutyit" meg jó erősen, tehát maximálisan ajánlom otthoni terápiás kezelésnek! A lényeg, hogy amennyire szokatlan a módszer, és az embernek "Feladom!" érzése van az elején, annyira hatékony!

Ma készítettünk fánkot és "focaccia"-t, amit valahogy így ejtenek: "fákáccsá", tehát FAKACSA! A fánkot mindenki ismeri, arról nem írok. De a fakacsa... Olasz kenyér, olívaolajos, és végtelenül sok variánsa lehet! Lehet pizza stílusban készíteni, laposnak és megszórni mindennel, vagy csak friss rozmaringot és olívaolajat rátenni, és úgy megsütni. Ez a hagyományos, jó minőségű olívaolajba mártogatva eszik. Egymásra is lehet hajtogatni a tésztát, ez az, amit én csináltam. A kiterített alapra rászórtam feta sajtot, házi szárított paradicsomot, olivabogyót, vöröshagymát, fokhagymát, rozmaringot és bazsalikomlevelet. Ezt meglocsoltam olívaolajjal, a két szélét egymásra hajtogattam, felül bevagdostam, a tetejét megszórtam tengeri sóval, és.... Fél óra múlva mindenki azt ette! A kenyeret, amit én készítettem, teljesen egyedül a két kezemmel! Annyira jó érzés! Friss kenyér, gazdagon mindenféle jóval, nem töményen, csak éppen úgy, hogy az ízek egymásra reagáljanak, és gyönyörben úsztassák az ízlelőbimbókat! Fantasztikus volt! Nagyon fáradt voltam, már amikor elkezdtük is, de annyira pihentető volt az asztalhoz csapkodni a fánk, majd a fakacsa tésztáját... És mindenegyes odavágás után látni, ahogy kezd összeállni gyönyörűen szép, puha és jóillatú tésztává... Legszívesebben beletemettem volna az arcomat! Vagy a mwzítlábamat! De aztán örültem, hogy nem tettem, mert azt nem adtam volna a családnak. Így meg azt majszolgatták, amit én készítettem, amivel én dolgoztam! És minden háziasszony tudja, milyen az, amikor nem mondanak semmit, csak teleszájjal bólogatnak meg pozitívan hümmögnek az ember főztjére... Szóval kipihentem magam a fakacsa és a fánk készítése alatt! Még egy otthoni bemutatón is elgondolkodtam...

Sajnos az én kenyeremről nem tudok már olyan képet készíteni, ami nem lenne undorító. Ezt a neten találtam a "fakacsáról"!